Rólunk

Cégünk 1989-ben alakult, a Lancast márkanév viszont csak később, 1997-ben jelent meg. A márka létrehozásakor az volt a célunk, hogy a piacot jó minőségű, ám versenyképes árú termékekkel lássuk el. Az első termékeink nagyrészt sport és utcai cipők voltak, a foci cipők csak egy nagyon kis szegmensét alkották a széles kínálatnak.
A legfőbb piac Közép-Európa volt. Az igényeket a budapesti központi irodából elégítettük ki, miközben raktárainkat egyre bővítettük. A gyors növekedés hatására Varsóban is nyílt egy regionális iroda, a szomszédos országokban pedig képviseletek jöttek létre. Termékeink gyártását a Távol-Keleten, a mai napig is a tajvani irodánk felügyeli.
Marketing tevékenységünk egyre inkább a sport eszközök felé fordult, ennek megfelelően kezdett a profilunk is átalakulni. 2000-ben már a focicipők voltak cégünk elsőszámú termékei. Ezekből mi több párat adtunk el Közép-Európában mint bármely más márka, beleérte a „mega-márkákat” is. Ebben az évben cseréltük le első, vitorlához hasonlító logónkat. Az új "madár" logó hét évig volt termékeink ismertető jele.
Az új évezred további jelentős változásokat hozott: a focicipők mellett egyre bővülő termékkörrel igyekeztünk a játékosok igényeinek megfelelni. A mezek, labdák és egyéb kiegészítők forgalmazása új lendületet adott cégünknek és új ajtók nyíltak meg előttünk. A hozzánk forduló csapatokat teljes árukínálattal tudtuk fogadni. Leszerződtünk az első játékosokkal és klubcsapatokkal, megkezdtük a professzionális focicipők gyártását Olaszországban. Elkezdtünk saját standdal megjelenni a legfontosabb európai sportszerkiállításon, a müncheni ISPO-n.
2007-ben a márka fenállásának tizedik évfordulóját ünnepeltük. Termékeink skálája hónapról hónapra bővült, a futballon kívűl számos más sportág felé is nyitottunk (kézilabda, kosárlabda, röplabda, jégkorong, stb.). A korábban kizárólag futballra koncentráló márka a tizedik születsénapjára egy közismert és közkedvelt multisport márkává fejlődött.
Elérkezettnek láttuk az időt, hogy a márka érettségét egy új arculattal fejezzük ki. Megszületett az új logónk, mely szerteágazó formájával és nyitottságával a márka multisport jellegét és cégünk filozófiáját tükrözi.

Célunk továbbra is bizonyítani, hogy termékeink legfőbb ismérve a jó minőség és a kedvező ár.